Utolsó frissítés: 2014-08-22

Breast Actives vélemények, tapasztalatok

Megkérdeztük felhasználóinkat, nekik mennyire vált be a termék, és mit szólnak hozzá. Ha te is vásároltál már tőlünk, és szeretnéd megosztani a véleményed, küldd el nekünk az info@legyszexi.com-ra.

 

Sziasztok! Természetesen nem magamnak, hanem a feleségemnek rendeltem meg a Breast Actives-t, de nyugodtan álíthatom, hogy mindketten elégedettek vagyunk az eredménnyel. A végső döntésünk a sok hasonló termék közül, azért esett a Brest Actives-ra, mert ebben van a legtöbb féle összetevő, és látszott a képeken is, hogy gonddal készül. Mindketten örülünk, hogy jól döntöttünk! A feleségem tartós és látványos eredményt ért el.
Megrendelem
Sziasztok, Szilvi vagyok. Egyszerűen szólva nem tudok betelni a termék hatásával, még képet is küldtem az eredményről. Jócskán túl vagyok már a harmincon, és két szülésen is, azt hiszem a nőknek az én koromban szükségük van valamire, ami megerősíti az önbizalmukat. Az elején kicsit elszomorodtam, ugyanis csak a harmadik hónapban kezdtem el érezni a változást, viszont a harmadik hónap után szemmel látható változások következtek, és most mind a melleim alakjával, mind a méretükkel elégedett vagyok.
Melinda vagyok és két hónapja használom a Breast Actives-t. Már az első hónapban elkezdtem érezni a változást, és a másodikba lépve úgy érzem határozottan olyan irányba fejlődnek a dolgok, ahogyan szeretném. Csak azért írtam, hogy megköszönjem!
Sziasztok. Azt a kis kellemetlenséget leszámítva, hogy egy hetet csúszott a posta tökéletesen elégedett vagyok. Két és fél hónapnál járok a programban: a melleim teltebbek, feszesebbek és ami a legfontosabb: nőnek! 48 vagyok és nagyon nagy szükségem volt már erre, ugyanis a melleim előzőleg erőteljes déli irányt kezdtek venni.
Utólagosan is bocsi a késésért – Legyszexi.com
A harmadik hónaban vagyok és HÚHA :)…
Szia Fanni! Ahogy az oldalon is olvashatod, minden ember más típus. Egy gyógyszer is másként hat más emberekre. Én eléggé szerencsés vagyok, elég jó a keringésem az egész testemben, a diétából mindössze annyit fogadtam meg, hogy megtartóztattam magamat a koffeintől. A napi edzésem egy óra séta volt, de azt hiszem ennyi mindenki számára szükséges mindenképpen. Minden nap ugyanabban az időpontban vettem be a teblettákat, és ugyanakkor használtam a krémet. Ha te is olyan szerencsés vagy mint én, akkor hamar fogod érezni a hatásokat. Remélem segítettem.
Megrendelem
Sziasztok! Én csak Angitól szeretnék kérdezni, kérlek küldjétek el neki a levelemet. Angi! Komolyan gondolkodom azon, hogy kipróbálom a Breast Actives-t de nem szeretném olyasvalamire költeni a pénzem, ami nem biztos, hogy beválik. Szeretnék egy valós véleményt hallani. Eléggé lusta vagyok, de igyekeznék betartani a diétát, és a gyakorlatokat amiket a termék fogyasztása mellett végezni kell. Te betartottad ezeket? Szeretnék egy tényleges véleményt!
A Breast Actives egyszerűen fantasztikus. Hat havit rendeltem, de a végén csak négyre volt szükségem, a melleim már a harmadik héten nőni kezdtek! Először megijedtem ugyan, mert felemásan kezdtek fejlődni, de az eredmény szépen kikerekedett a végére. Most D-s méretem van, és még mindig maradt két havi adagom!